FONTOS!!!

Hello!

Valaki olvassa egyáltalán ezt a blogot?:) Kérem aki igen, az itt írjon megjegyzést MOST! Mert ha nem olvassa senki akkor én nem folytatom már feleslegesen! Kérlek titeket! FONTOS TUDNOM!!:)

Új blog!

Sziasztok:)
Nyitottam egy új blogot:) Ha érdekel nézzetek be------> http://angeltomlinson.blogspot.hu/

3. rész

Sziasztok!:)
Nem is nagyon húznám az időt:D jó olvasást:)

~Emma Thomson~

Futottam ahogy csak bírtam. Sose voltam a legjobb futó, de most mindent beleadtam. Azért imádkoztam hogy ne jöjjön utánam. Az volt a legrosszabb hogy egy kis erdőbe voltunk egy faházba. De szerencsémre nem olyan messze volt egy út ahol hallottam a kocsikat, ezért a hang irányába futottam. Mikor megláttam az utat már ismerős volt a hely. Az járt végig a fejemben hogy meg kell találnom Liamet, és megmenteni Bellát. Tudtam hogy miattam került oda, ezért segítenem kell neki. Mentem a megadott cím felé, és szerencsémre nem is volt olyan messze. Mikor odaértem az ajtó elé kicsit megijedtem hogy fognak viselkedni velem. Bár Bella amiket mondott róluk az alapján biztos kedvesek. Bátorságot vettem és becsöngettem. Úgy 2 perccel később egy szőke fiatal srác nyitott ajtót. Biztos ő lesz Niall!
-Szia! Miben segíthetek?-kérdezte udvariasan
-Itt van Liam?-kérdeztem kicsit félősen amitől kicsit elmosolyodott.
-Persze gyere be-majd bevezetett, gondolom a nappaliba lehettünk. Hatalmas, szép ház volt. Az összes fiú ott ült. Kicsit feszült volt a levegő. Gondolom mert aggódtak Bella miatt. Mikor beléptem mindenki rám szegezte a fejét.
-Liam, hozzád jött-közölte Niall, nagyon cuki volt. Basszus miken gondolkozom én! Inkább el is tűntettem ezeket a gondolatokat.
-Sziasztok-köszöntem kicsit megilletődve, hisz mind engem figyelt-őőő..Liam beszélnünk kell!
-Oké. De ki vagy, és miről?-kérdezte furcsán.
-Emma Thomson vagyok. És tudom hol van Bella-ahogy ezt kijelentettem egyből kérdésekkel rohamozott meg.
-Úristen! Hol van? Jól van? Te honnan tudod?-szegezte nekem a kérdéseket Liam miközben felállt.
-Pontosan nem tudom elmagyarázni hol van. Igen jól van! Nincs baja! És azért mert velem együtt rabolták el-hajtottam le a fejem
-De hogy kerülsz ide? Ő miért nincs itt veled?-ijedt meg. Majd elmeséltem nekik az egészet. Az egész életemet, Josh-t is hogy mindig megvert majd a szakításunkat és azt követő dolgokat is. Majd hogy, hogyan kerültünk oda, és hogyan szöktem meg. Mind az 5 fiú döbbenten nézett rám.
-Oda kell mennünk-jelentette ki idegesen Liam.
-Én már tudom is hogyan szöktetjük meg. A lényeg hogy én leszek a csali-jelentettem ki magabiztosan mert nekem már volt egy tervem és ezen nem is változatok- odamegyünk, ti bementek Belláért, én meg kicsalom Josh-t.jelentettem ki biztosan. Először a fiúk nem nagyon akartak belemenni de aztán rábeszéltem őket. Elindultunk kocsival. Louis vezetett, én meg mondtam merre menjen. Leparkolt az erdő szélén, és onnan gyalog mentünk tovább. Mikor már közel voltunk a háznál, elbújtunk egy bokor mögé. Átbeszéltük gyors a tervet, aztán elindultam a kis faház ajtaja elé.
-Josh, gyere ki! Én vagyok csak itt!-kiabáltam kicsit, majd pár másodperc múlva megjelent az ajtóba. -Beszélgessünk kicsi!
-Ha a barátnődért jöttél, akkor sajnálom mert nem adom-elkezdtem hátrafelé közbe sétálni, de neki nem tűnt fel hogy már jóval távolabb voltunk a háztól.-Nem akarsz visszajönni hozzám?-nézett rám számomra perverz fejjel.
-Nem.
-Naa, miért olyan jó voltam hozzád mindig!
-A válaszom még mindig nem!
-Biztos?-majd a zsebéből egy kisebb kést húzott elő, amitől egy pillanatra lefagytam.
-Josh, ne csinálj hülyeséget-hátráltam kicsit meg, majd megláttam hogy a fiúk Bellával együtt jöttek ki. És mivel nem figyeltem Joshra, ő kihasználta a helyzetet és a hasamba szúrta a kést, amitől én felsikoltottam. A fiúk erre a hangra ijedten felénk kapták a fejüket, de nekem hirtelen minden sötétségbe borult.

2.rész

Sziasztok!:)
Remélem tetszeni fog nektek, sokat dolgoztam vele és próbáltam minél jobbra megcsinálni:) Sokat jelentene hogyha leírnátok nekem a véleményeteket!:)

~Bella Payne~

Lassan kezdtem magamhoz térni, és érzékelni körülöttem a dolgokat. Hatalmas fájdalom nyilalt hirtelen a fejembe, ezért hirtelen összeszorítottam a szemem. Megint megpróbáltam kinyitni a szememet, de ezúttal lassabban és óvatosabban. Mikor már teljesen nyitva volt, megláttam hogy nem messze ült tőlem az a titokzatos lány. Ő még nem tért magához. mikor felé akartam nyúlni hogy felébredjen, észrevettem hogy a kezem meg volt kötözve. Biztos azért nem vettem eddig észre mert már elzsibbadt nagyon és nem éreztem. A mellettem lévő lány elkezdett mocorogni. Lassan kinyitotta a szemét, majd ijedten nézett körbe.
-Hol vagyunk?-kérdeztem meg, mivel tudta hogy üldözi valaki, ezért gondoltam ismeri a támadót-Ki hozott ide?
-A volt a barátom-hajtotta le a fejét.
-Bella Payne vagyok. Te?-kíváncsi voltam hogy hívják hogyha már vele voltam összezárva.
-Emma Thomson-mondta kicsit csendesen
-Miért üldözött téged, és rabolt el minket?
-1 éve szakítottam vele. Régebben mindig megvert engem, és már elegem volt. De sajnos azóta se hagy békén-láttam hogy az arcán egy kósza könnycsepp folyt le.
-Hé, ne sírj-próbáltam vígasztalni-Inkább mesélj magadról-és egy apró mosolyt mutattam felé. Már amennyire ebbe a helyzetbe tudtam.
-1 hetes korom óta az árvaházba nevelkedtem. 14 évesen megszöktem onnan, de nem volt hova mennem. Egy kedves idős néni befogadott magához. Nagyon jól bánt velem, szerettem. 17 évesen találkoztam Josh-al. Először nagyon szerettem, de egy idő után elkezdett verni, és minden rosszra fordult. Mikor szakítottam vele nagyon mérges volt. Nem tudott beletörődni. Azóta is zaklat. 1 hete meghalt a néni aki befogadott. Mikor ő ezt hallotta, tudta hogy egyedül vagyok és nincs senkim aki megvédjen. Ezért kezdett el engem üldözni, de sikerrel is járt-kezdett el kicsit könnyezni a végére- De te is mesélj magadról!-eresztett felém egy halvány mosolyt.
-Hát én a szüleimmel nevelkedtem fel. Van 1 bátyám aki most a híres One Directionbe énekel. Nagyon rossz volt mikor elköltözött. De másfél éve velük lakom mert itt van a sulim Londonban. Így most 5 hülyével lakom egy házba-mosolyogtam a végére mert eszembe jutott nagyon sok emlék velük kapcsolatba-Van valami ötleted hogy szökjünk meg?-néztem a szemébe
-Nincs-húzta el a száját-bár nem lesz szerintem a legnehezebb mert lehet hogy erős de nagyon hülye az biztos.
-Hát nekem van egy ötletem. Kicsit rizikós de beválhat. Arra gondoltam hogy csak te szöknél meg először és elmennél a bátyámékhoz segítséget kérni. Azért nem én megyek, mert nem akarom hogy kettesbe maradj vele. Talán nálam kisebb az esély hogy megverne vagy ilyesmi-vázoltam fel neki a tervemet.
-Nem is olyan hülye ötlet ez. Lehet be is vállna-gondolkozott el-De hogyan és mikor?
-Mikor be fog jönni te akkor fogsz kimenni, ne aggódj van egy tervem hogyan. Te csak fuss el!-adtam ki neki az utasításokat-most pedig próbáljuk meg kioldozni egymás kezét.

~2 óra múlva~

Nagy nehezen miután kioldoztuk egymást elkezdtünk beszélgetni, jobban megismerni egymást. Természetesen elmondtam neki hol lakunk, hogy tudja hova kell menni. Nem sokkal később lépteket hallottunk. Itt az idő! Láttam hogy mozdul a kilincs, és ekkor Emmára néztem hogy megértse itt az idő. Mikor bejött megláttam egy magas, kigyúrt, helyes srácot. Hirtelen felálltam és ODA rúgtam neki egy hatalmasat ami biztos nem volt kellemes érzés számára. Láttam hogy Emma elkezd futni ki. Egy dolog járt a fejemben. Sikerült!

1. rész

Hali!:)
Remélem tetszett a prológus, és felkeltettem az érdeklődéseket:) Bár jól esne ha majd írnátok véleményt. Hogy tudjam jó-e vagy nem. :) Próbálom minél hosszabra írné a részeket majd. :) Már itt is az 1. Remélem tetszeni fog:)

~Bella Payne~

-....oké Liam, azt is veszek. Szia!-rakom le a telefont a bevásárló központ közepén. Komolyan mondom ha nem üt el valami, vagy nem leszek öngyilkos, akkor ők visznek a sírba. De persze imádom ezt az 5 idiótát. Csak már néha elég belőlük. Gondolom megértitek. Miután kifizetem ezt a sok kaját, na igen ők azok akik aztán tudnak enni. Na mindegy is, miután kifizettem elindultam gyalog haza. Az a szerencsém hogy nem lakunk innen messze. Amerre haza kell mennem sok zsákutca meg kis utca nyílik. Lehet kicsit paranoiás vagyok, de én akkor is félelmetesnek találom őket. Kiskoromban is mindig arra tanítottak hogy az ilyen helyeket kerüljem ha lehet. Hát ezt sose szegtem meg, mivel egyedül csak 1-2szer volt olyan hogy bementem, de akkor is mert muszáj volt. Az ilyenekbe hasonlítok a bátyámra. Én is aggódó, szófogadó, és nyugodt vagyok. De persze, valamikor nálam is elszakad a cérna. Főleg hogyha ez az 5 idióta idegesít. Miközben elmerültem a gondolkodásba az egyik ki utcából halk sírás hallatszott ki. Nagyon féltem be menni, de úgy éreztem meg kell tennem. Egyre beljebb haladtam az utcába, mikor megláttam egy lányt a földön ülve sírni. Óvatosan közeledtem felé, hisz nem is ismertem. Mikor már szinte csak 1 méter volt köztünk letérdeltem mellé.
-Hé, mi a baj? Miért sírsz?-kérdeztem óvatosan, miközben a vállára tettem a kezem. Felnézett rám könnyes szemeivel. Gyönyörű szemei voltak. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, akkor még irigyelném is tőle.
-Hogy hívnak?-kérdeztem meg, mivel nem válaszolt az előbb. Az ajka remegett, és csak folytak a könnyei. Nagyon megsajnáltam szegény lányt. Olyan 1 perc múlva megint rám  nézett.
-Menj el! Nem lehetsz itt! Veszélyes!-mondta nekem kicsit szaggatottan és szinte alig hallottam. Megijedtem. Miért mondja ezt? Talán tényleg van okom félelemre? Hagyjam itt? Nem, nem lenne szívem itt hagyni szegényt. Mikor látta hogy nem mozdulok megint megszólalt, de ezúttal kicsit hangosabban és érthetően.
-Nem érted?! Menj el, itt nem biztonságos! Tűnj el mielőtt idejön!-sírt továbbra is. Ki jön ide? Talán üldözik?.Akkor azonnal el kell tűnnünk innen. Most! Már álltam fel, hogy segítsek neki felállni, mikor sikított egy nagyot és előttem minden elsötétült.

~Liam Payne~

Nagyon aggódtam a hugom miatt. Már 1 órája hogy elindult haza. Tudom, hogy gyalog ment, de akkor is itt kéne már lennie. Tudom néha túl aggódom a dolgokat, de ha a hugomról van szó akkor sose. Mindig időbe ideér, sose ment el máshova szó nélkül. Hát igen, viselkedésre olyan mint én. Bár kinézetre is hasonlít valamennyire. Mint egy rendes aggódó báty, én is a legrosszabakra gondoltam először. Épp itt ülünk a kanapén mind az öten és egy hülye filmet nézünk aminek értelme sincs. Már 2 óra telt el, mikor már a fiúknak is szóltam már hogy nagyon aggódom.
-Na, nyugi haver! Nincs semmi baja, nem kicsi már!-próbál lelket önteni belém Louis, bár nem sok sikerrel jár.
-De a telefonját sem veszi fel!-mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. Tudom nem érdemelték meg hogy így beszéljek velük, de most nagyon ideges voltam. Miután már nem bírták ahogy idegeskedem, úgy döntöttünk hogy elmegyünk abba a boltba amibe ő is volt. Gyalog mentünk hátha meglátjuk valahol. Mikor elmentünk egy kis utca mellet, akkor félszemmel megláttam egy rózsaszín tárgyat. Remélem nem az amire gondolok. Befordultam a kis utcába, majd a fiúk is jöttek utánam. Mikor odértem ahhoz a bizonyos tárgyhoz, akkor bebizonyosodott amire gondoltam. Az Ő telefonja volt.
-Ne..-suttogtam, miközben kigördült 1 könnycseppem..






 

Köszöntő és prológus

Sziasztok!:)
Remélem sokan fogjátok olvasni azt a blogot. Próbálom minél jobban megfogalmazni, kitalálni a történetet.Előre is köszönöm aki ezt olvasni fogja!:) Voltak régebbi blogjaim, de már féléve nem blogoltam. Nem is akarom tovább húzni az időt!:) Remélem tetszik majd!:)♥

~Prológus~

Gondolom sokan tudjátok milyen egyedül lenni. Egyedül ülni a sötétségbe, úgy hogy nem számíthatsz senkire. Magányosan ülni, és gondolkozni azon hogy miért is vagyunk itt. Ilyenkor jön rá az ember hogy nem minden úgy van mint meseországba. Arra is hogy mindent elrontott. Elgondolkozunk hogy mi értelme élni. Miért legyünk ezen a földön ha senki se szeret? Mi értelme élnünk? Ilyenkor mindenki egyből az öngyilkosságra gondol. Ez velem sem volt másképp. De talán ez az egyetlen megoldás? Mindennek véget vetni itt és most? Vagy van más ki út a boldogsághoz? Talán..