1. rész

Hali!:)
Remélem tetszett a prológus, és felkeltettem az érdeklődéseket:) Bár jól esne ha majd írnátok véleményt. Hogy tudjam jó-e vagy nem. :) Próbálom minél hosszabra írné a részeket majd. :) Már itt is az 1. Remélem tetszeni fog:)

~Bella Payne~

-....oké Liam, azt is veszek. Szia!-rakom le a telefont a bevásárló központ közepén. Komolyan mondom ha nem üt el valami, vagy nem leszek öngyilkos, akkor ők visznek a sírba. De persze imádom ezt az 5 idiótát. Csak már néha elég belőlük. Gondolom megértitek. Miután kifizetem ezt a sok kaját, na igen ők azok akik aztán tudnak enni. Na mindegy is, miután kifizettem elindultam gyalog haza. Az a szerencsém hogy nem lakunk innen messze. Amerre haza kell mennem sok zsákutca meg kis utca nyílik. Lehet kicsit paranoiás vagyok, de én akkor is félelmetesnek találom őket. Kiskoromban is mindig arra tanítottak hogy az ilyen helyeket kerüljem ha lehet. Hát ezt sose szegtem meg, mivel egyedül csak 1-2szer volt olyan hogy bementem, de akkor is mert muszáj volt. Az ilyenekbe hasonlítok a bátyámra. Én is aggódó, szófogadó, és nyugodt vagyok. De persze, valamikor nálam is elszakad a cérna. Főleg hogyha ez az 5 idióta idegesít. Miközben elmerültem a gondolkodásba az egyik ki utcából halk sírás hallatszott ki. Nagyon féltem be menni, de úgy éreztem meg kell tennem. Egyre beljebb haladtam az utcába, mikor megláttam egy lányt a földön ülve sírni. Óvatosan közeledtem felé, hisz nem is ismertem. Mikor már szinte csak 1 méter volt köztünk letérdeltem mellé.
-Hé, mi a baj? Miért sírsz?-kérdeztem óvatosan, miközben a vállára tettem a kezem. Felnézett rám könnyes szemeivel. Gyönyörű szemei voltak. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, akkor még irigyelném is tőle.
-Hogy hívnak?-kérdeztem meg, mivel nem válaszolt az előbb. Az ajka remegett, és csak folytak a könnyei. Nagyon megsajnáltam szegény lányt. Olyan 1 perc múlva megint rám  nézett.
-Menj el! Nem lehetsz itt! Veszélyes!-mondta nekem kicsit szaggatottan és szinte alig hallottam. Megijedtem. Miért mondja ezt? Talán tényleg van okom félelemre? Hagyjam itt? Nem, nem lenne szívem itt hagyni szegényt. Mikor látta hogy nem mozdulok megint megszólalt, de ezúttal kicsit hangosabban és érthetően.
-Nem érted?! Menj el, itt nem biztonságos! Tűnj el mielőtt idejön!-sírt továbbra is. Ki jön ide? Talán üldözik?.Akkor azonnal el kell tűnnünk innen. Most! Már álltam fel, hogy segítsek neki felállni, mikor sikított egy nagyot és előttem minden elsötétült.

~Liam Payne~

Nagyon aggódtam a hugom miatt. Már 1 órája hogy elindult haza. Tudom, hogy gyalog ment, de akkor is itt kéne már lennie. Tudom néha túl aggódom a dolgokat, de ha a hugomról van szó akkor sose. Mindig időbe ideér, sose ment el máshova szó nélkül. Hát igen, viselkedésre olyan mint én. Bár kinézetre is hasonlít valamennyire. Mint egy rendes aggódó báty, én is a legrosszabakra gondoltam először. Épp itt ülünk a kanapén mind az öten és egy hülye filmet nézünk aminek értelme sincs. Már 2 óra telt el, mikor már a fiúknak is szóltam már hogy nagyon aggódom.
-Na, nyugi haver! Nincs semmi baja, nem kicsi már!-próbál lelket önteni belém Louis, bár nem sok sikerrel jár.
-De a telefonját sem veszi fel!-mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. Tudom nem érdemelték meg hogy így beszéljek velük, de most nagyon ideges voltam. Miután már nem bírták ahogy idegeskedem, úgy döntöttünk hogy elmegyünk abba a boltba amibe ő is volt. Gyalog mentünk hátha meglátjuk valahol. Mikor elmentünk egy kis utca mellet, akkor félszemmel megláttam egy rózsaszín tárgyat. Remélem nem az amire gondolok. Befordultam a kis utcába, majd a fiúk is jöttek utánam. Mikor odértem ahhoz a bizonyos tárgyhoz, akkor bebizonyosodott amire gondoltam. Az Ő telefonja volt.
-Ne..-suttogtam, miközben kigördült 1 könnycseppem..